Rucola

Ugyan nem kergettek az asztal körül gyerekkoromban, ha nem ettem meg a rucolát, mégis nehezményezem, hogy ma reggel nem volt rucola (mint helyi, környezet- és élelmiszertudatos hozzávaló) a boltban. Piha! Pedig este kezdődnek a hároméves születésnapi vigasságok, mégpedig könnyű olasz vacsorával. A menü: parmezánforgácsos rucolasaláta balzsamecet öntettel helyett: antipasti, magyarul vegyes olasz előétel (szeretni fogják a gyerekek, mert egy vagyonba kerül majd, mire mindenféle sonkát, olajbogyót, sajtot összevásárolok), szélesmetélt sült zöldségekkel, eperlekváros semifreddo. Bellini a felnőtteknek, gyerekpezsgővel a kicsiknek. Holnap báránykebab. És méregdrága csokitorta.

Tagelek

Nem, nem alvó gyermekeim mellől indulok éjszakai graffiti-túrákra, hanem újévi fogadalmaim keretében és főleg webmesterem, arculattervezőm és rendszergazdám szelíd, ám kitartó ösztönzésére belekezdtem a Tintaleveses posztok tagekkel való ellátásához. Elég egyhangú munka, kicsit olyan, mint amikor tanszéki könyvtárat leltároztuk háromszáz évvel ezelőtt és bizonyos könyveket be kellett osztani az ETO-ba. Van-e ki e rövidítést még ismeri? Pedig az volt maga az őstagrendszer.
Tagelni egyébként tanulságos dolog, az ember egyrészt újraolvassa régi dolgait, másrészt átgondolja, milyen hangsúlyokat kíván megjeleníteni. És akkor kiderül (mert címkefelhőnk is van!) az, ami a papíralapú receptgyűjtemény alapján nem kéne, hogy meglepetést okozzon, mármint, hogy erős túlsúlyban vannak az édességek. Vajon miért?

Így főzünk rizst

Úgy terveztem, hogy az Így főzök én rizst vagy A rizs nálam vagy hasonló toleráns címet adok, de nézzünk szembe a tényekkel: másképp nem érdemes rizst főzni, minek játsszuk meg a pluralitást, mások véleményének figyelembevételét és a sehová nem vezető demokráciát?

Először is: milyen rizst főzünk? Rizsben nem kötünk kompromisszumot, megvesszük szépen a jázmin rizst a kínai és a basmati rizst az indiai ételekhez. (A mediterrán rizsekhez nem értek, mert még nem sikerült családilag lejönnünk a fáról és itt senki nem értékeli nagyra a rizottót, bár már dolgozom rajta.) Mindkét fajta rizst, sőt a rizskásához kiváló kínai ragacsos rizst is éppen ugyanúgy kell főzni.
Ezeket a rizseket egyáltalán nem szükséges kiválogatni, mint a karcagi B-t, le lehet őket viszont szűrőben mosni, de ez sem feltétlenül szükséges.
Felteszünk teáskannába 3-4 dl vizet forrni. Egy lábosban nagyon kevés (1-2 ek.) olajat hevítünk, erre személyenként egy marék rizst dobunk és kevergetjük, hogy az a kevés olaj minden szem rizst be tudjon vonni. A rizst nem hagyjuk ott, bármi történjék is, mert az elégett rizsszemek nagyon rosszul mutatnak.
Ekkor már forr a teáskannában a víz, ráöntjük a rizsre. Felmerül a kérdés: mennyit is öntsünk rá? Nagy jellemszilárdságra van most szükség: annyit, hogy a víz 1 cm-rel haladja meg a rizst. Inkább kevesebbel, mint többel. De 1 cm az ideális.
Ezt nagyon nehéz véghezvinni, szinte vonzza a rizs a több vizet, de nem szabad engedni a szirének dalának, különben puha lesz a rizs, elvész a világ és benne Odüsszeusz.
Egyet keverünk a rizsen, lefedjük, alacsony lángra állítjuk és mindaddig azon is tartjuk, míg a gőz el nem kezdené emelgetni a fedőt. Ekkor határozott mozdulattal elzárjuk a gázt. És kész. Háromnegyed óra múlva. Fedőt emelgetni tilos.

A jó tofu

Sosem értettem, miért nem sikerül itthon olyan tofuételeket készítenem, mint amilyeneket kedvenc kínai éttermemben szoktunk enni. Most, hogy a férjem által a Négy Tigris piac előtt álló teherautó platójáról vásárolt tofuból dolgozhattam, megértettem. Már a csomagolása is autentikusnak tűnt: óriási doboz, sok víz a kockák között. Négy darab tofu. Tömör, ruganyos, nem széteső. És nincs hungarocell íze. Azért persze nem árt neki az a kis rizsecet, világos szójaszósz, szézámolaj és újhagyma sem.

Vasárnap reggel

Reggelire tönkölygombócok és frissen készült kacsatöpörtyű. A kacsa többi részét borítsa a feledés. Nem megy nekem ez a magyar konyha. Még ennél is öregebbnek kell lennem? Vagy el kéne beszélgetnem a Mamával? Vagy egy pszichoanalitikussal? Hogy lesz ebből borhoz-receptverseny? Meg VKF? Addig is irány a K*iser’s, ma borakció van.

Tönkölygombócok

Reggelire ezúttal kenyérgombócokat készítettem. Nagyobb túrógombóc méretűre formáztam a kenyértésztát, így hamarabb sül meg, hétköznap is érdemes lesz alkalmazni ezt a módszert. Nem én találtam ki a dolgot, a híres finn rozskenyérből csinálnak ilyesmit ruisnappi, azaz rozsgomb néven. Sült sonka-tojás mellé ettük ma reggel.

Sajtos süti

A Zone Clubon megy a Saturday Kitchen. Ez dicséretes. De ki fordítja az angol adásokat? Mai gyöngyszem: cheese cake = sajtos süti. Gyűjtemény indul.

Hétvégi tervek

Miután a mai napon kétszer jártam meg egy hároméves gyerekkel és az ő piros motorjával a bevásárlás poklát, nem vagyok különösebben friss és üde. Azért felvillanyoz az a kacsa, amit a délutáni míg-a-nagyok-az-uszodában-vannak piaci kalandtúrán vettünk. Még nem tudom, hogy kínai kacsa lesz belőle, vagy egy magyar kísérlet. A piacon rengeteg ember, nyilván az is ott volt, aki egyébként szombaton jár. Különösen kiváló terep a motoros banditák számára. Akiknek szülőanyja így nem bontakozhatott ki teljesen, alig vettem valamit:
egy egész kacsa
egy nagy pohár házi tejföl (miért, boltban is lehet tejfölt kapni?)
házi joghurt (gyerekek megitták még a kocsiban)
parmezán sajt (3690 Ft-ért kapni, lehet, hogy gaz hamisítvány?)
cheddar sajt (ez biztos hamisítvány)
két csomó retek nénitől
újhagyma
kápia paprika szomszéd néninek (ez az új paprika is valami ufó vagy tényleg van ilyen?)

Pénteki ebéd

Miután tisztáztam (magammal), hogy az afrikai harcsa nem afrikai, hanem szarvasi, már egészen máshogy álltam neki a végül mára elkészült halebédnek. A dolog nagyon egyszerű. Csak le kell menni a közeli és aránylag emberléptékű bevásárlóközpontba a kisdeddel, aki motoron közlekedik. Ez rendkívül hatékony, azaz gyors jószág, csak az ideggyenge anyák bírják kevéssé az általa előidézhető potenciális és valós problémákat: kocsi elé gurulás, idős nénik elütése, a járdán heverő koszok és piszkok felszedése a kerekek által, a virágos vázáinak leverése, stb. A véletlen balesetekről most nem is beszélve, amelyek lebonyolítására (gyerekvigasztalással együtt) bőven nyílt alkalom a postai sor végigállása során.
Harcsát a halastól vettem (még tegnap), nyilván embertelen körülmények között tartott és agyongyógyszerezett példányt, mert nem volt drága. A kockára vágott mindenféle nyesedéket hasznosító összeállításra vetettem először szemet, ám idejekorán fény derült a bolt sajátos üzletpolitikájára: drágábban adták kilóját, mint a lazacfilét. Érdekes…
A bor véletlenül került hozzánk, gyakorlatilag ránk ugrott a másik borbolt előtti dobozból. Az év borászától akciósan vásárolni – ennek az ajánlatnak nem tudtam ellenállni (Frittman Irsai Olivér 2006, 1100 Ft).
Otthon kis olivaolajon (miután elolvastam az üvegen az apróbetűt, amely arról biztosít, hogy a mechanikai módszereken kívül semmilyen mást nem alkalmaztak az olaj kinyerésére – egyébként ez is akciós volt) megsütöttem a kockára vágott harcsát, ráöntöttem egy deci bort és két deci tejszínt, kevés kapribogyót dobáltam rá és a maradék rucolát. A tányéron megöntöztem pár csepp biocitrommal, sóztam, borsoztam, majd dobozba tettem, hogy az elsőszülött is részesülhessen belőle az uszodáig vezető úton.

A magyar citrom

Azt már régen tudjuk, hogy baj van a magyar naranccsal, most végképp kiderült, hogy a citrom, bár vállaltan kicsi és savanyú, mégsem az igazi. Már azóta gyanakszom rá, mióta egyszer Svédországban felvágtam egy példányt. Ami nagy, vékony héjú és rendkívül lédús volt. Mert ugye a magyar citrom az pici, vastag héjú és a levét úgy kell kigyömöszölni belőle mindenféle konyhai praktikákkal.
Most itt a biocitrom, amely árának ismeretétől vérnyomásunkra és idegeinkre való tekintettel a K*iser’s megkímél bennünket (teszi ezt azáltal, hogy a normál citrom egységárát kilóban tünteti fel, a biocitromét pedig darabban, így a magamfajta csekély értelmű számára teljesen lehetetlenné teszi az árösszehasonlítást). A három darab citrom mindenesetre 300 Ft felett van. Viszont nagyon finom, a héját bele lehet reszelni a sütibe és egyáltalán: felhasználását általános jóérzés övezheti. Azt, hogy (többek között) mibe tettem bele, későbbi vallomás tárgya lesz.
Addig is készül egy kis citromos harcsás könnyű tésztaebéd, tejszínes-boros mártással, mi kéne más a nemsokára hároméveseknek (az alkoholtartalmat gondosan elpárologtatom, hiszen még én is vezetek ma). A harcsa afrikai, egészen pontosan szarvasi, amire hosszú évek alatt jöttem rá, mármint, hogy az afrikai harcsa, az nem Afrikából jön, hanem olyan fajta. (Nem, azt nem gondoltam soha, hogy a görögdinnye Görögországból érkezik.)