h1

Zacskós fagyi

augusztus 6, 2008


A konyhagépekkel kapcsolatos ellenérzéseim, a konyhám mérete és az elhatározás hiánya egyelőre nem teszik lehetővé fagylaltgép beszerzését, viszont addig is meg kell valahogy oldani a nyári fagylalthelyzetet. Erre kiváló megoldás a zacskó. Már nem emlékszem, hol olvastam, mert természetesen nem én találtam ki, hogy az elkészült fagyit zacskóba töltve kell mélyhűteni, és így könnyen, gyorsan lehet félóránként-óránként átgyömöszölni. És valóban: kiváló, selymes, krémes, kristálymentes karamellfagyit nyertünk. Vigyázat: vastag vagy dupla zacskó kell!

h1

Elegem van

augusztus 2, 2008

Elegem van abból, hogy az Alföld kellős közepén a Sp*rban kell mirelit szedret vennem, mert a tiszafüredi piacon fél tízkor már nem kapható, meg abból is, hogy a kedves öreg néni a befőttes üvegből zacskóba akarja önteni a málnát, hogy hazaérve garantáltan cukormentes lekvár legyen belőle, persze így nem veszek, néni megsértődik, nekem meg nincs málnám N. születésnapi tortájára. Egyébként is rossz a piac, pedig a csütörtök itt heti piaci nap. Őszibarackot, sárgát, paradicsomot és csirkét azért veszek, majd elvonulunk a fent említett műintézménybe. Botrány.
A vacak piacozást a poroszlói halas némiképp ellensúlyozza. Frissen ugyan csak ponty van, mélyhűtve viszont van harcsaderék kétkilós darabokban. Paprikásnak jó lenne egy tíztagú társaságnak, de az most nincs nekem otthon. Azért veszek egy darabot, mellé egy kis ikrát. Majd lesz egy nap, amikor harcsát eszünk harcsával.
Elfelejtettem kaprot venni. Mi lesz a tökfőzelékben? Más kérdés, hogy rendes kapor nem is volt a piacon, csak vastag, felmagzott, fás gerendák. Piaci zsört vége. Homokot legalább sikerült szerezni a homokozóban hazafelé és a zsák sem szakadt ki a kocsiban. Meg kell becsülni az apró sikereket is.

h1

Leveszem a kezem

augusztus 1, 2008


Leveszem a kezem a cukkiniropogósról. Egyszerűen nem létezik, hogy Nigellának átsül. Finomra daráltam, laposra egyengettem és nem képes átsülni. Nem és nem. Végeztem vele. Egyszerűen nem egyezünk. Csak azt nem tudom, mi legyen a másik cukkininak nevezett óriástökkel?

h1

Női ünnep

július 31, 2008

Végre megérkezik N és két kislánya. Mivel sürgősen strandra kell mennünk, elmarad az estére tervezett grillezés, a harcsa a sütőben készül. A tegnap vett kétkilós harcsaderekat kettébe vágom és Rick Stein receptje szerint salsa verdével kenem meg, majd megsütöm. Fényképezni a nagy kavalkádban nem vagyok képes, ezért M még tavasszal lazacból készült művét mutatom meg. A tortát pedig leírom: olasz keksz ledarálva, vajjal összekeverve az alap, erre tejszínhabbal lazított és citrommal, vaníliás cukorral ízesített mascarpone, tetejére szederszemek. Egy szál gyertya, mert a mi korunkban az is elég bőven.
A harcsából kioperált tekintélyes méretű gerincdarabból és zöldségekből alaplevet főzök. A harcsát még több napig esszük. Reggelire pirítóson, majd halpogácsaként.

h1

Csupa tök

július 30, 2008

Szép napos, de szeles idő egész nap. Itt amúgy is mindig fúj a szél, ha szeles, akkor még jobban. Reggeli az itt szokásos juhtúró-paradicsom-kifli-citromos bors kombináció. Kávé nélkül, úgy látszik, a természet közelsége jó hatással van rám.
A szomszéd délután átkiabált és a kerítésen átadott egy rakás tököt és az általa cukkininak nevezett zöld tökké fejlesztett példányokat. Ezt nevezik kihívásnak.

h1

Meggymagozás

július 29, 2008

Reggeli nélkül indulás vásárolni. Három személy két biciklivel. A Coop előtt az ismerős sárga furgon, a hevesi bácsié. Így, kisbetűvel, mert nem ez a neve, azt nem is tudom, csak azt, hogy Hevesből hozza a nagyon szép zöldséget, gyümölcsöt. A tavalyi paradicsombefőzési projektet is ő látta el alapanyaggal. Az árai a pesti árakhoz szokott szememnek nagyon kedvezőek, a Fény utcai piachoz képest pedig egyenesen hihetetlenül alacsonyak. Most sárgabarackja, szilvája, paradicsomja és meggye van. Ez utóbbi kilója 100 Ft. Mondtam, hogy hihetetlen. Csak két kilót veszek, mert már megvolt a meggybefőzés és egyszerűen nincs ötletem változatosabb receptre. Fogom még a falba verni a fejem emiatt.
Mindkét boltban vásárolunk, a Coopban többet, a kisboltban kevesebbet, utóbbiba többnyire csak juhtúróért megyek. Idén másfajta, de ez is eredeti és finom. Ennél nagyobb változások is fogadnak. A bolt a felére zsugorodott, nagy átalakítás nyomai. A tulaj elmondja, hogy ők lesznek a posta. Már magyarázza is, hogy nem lesz ez rossz, hiszen a bankok is magánkézben vannak. Vajon ezt magától mondja vagy külön kommunikációs tréninget tartanak nekik? Tudom én, hogy Svédországban a benzinkútnál kapják meg az ajánlott levelet és mindenütt általános tendencia a közszféra leépítése. Itt és most legalább helyiek kapták meg a lehetőséget, akik ismerik a viszonyokat és feltehetően anyagi és erkölcsi érdekük fűződik ahhoz, hogy jól szolgáltassanak.
Délután a tegnap készített és mára elkészült fagyi kóstolása. Rétegelve készült és persze csak két tartóból jön ki pálcikával együtt, a többi kanalas. Ízre így is nagyon finom. A Good Food legújabb sorozata ismert ételeket korszerűsít. A vaníliafagyi könnyítése érdekében keményítőt javasolnak használni. Hát nem tudom, mennyivel jobb, mint még egy tojás, mindenesetre szép selymes lesz tőle a fagyi. (Azért a belekerült hat darab tojássárgája sem árt meg íznek és állagnak.)

A következő műsorszám a délelőtt vásárolt meggy kimagozása, más néven a manikűrösök álma. A két kiló gyümölcsből legalább fél a legkisebb szájába vándorol. A képen az általa történő válogatási folyamat látható ujjal való mutogatás útján. A többi zacskó, mélyhűtő.

h1

Kirajzás

július 28, 2008

Egy temetés és egy esküvő után végre elhagyhatjuk a várost. MIndenkinek egy táskája van, plusz: egy hűtőláda, egy kosár és öt nagy szatyor ételnemű. Mert hidegen sajtolt étolaj, parmezán és Maldon só nélkül egy tapodtat sem. Nem beszélve a szakácskönyves táskáról, ami olyan két mázsát nyom. Nigella Forever Summerje kell, mert most van nyár. Jamie-től a Happy Days lesz a fiúk főzőtanfolyamának tananyaga (erről később bővebben), Nigel konyhanaplója pedig minden évszakban nélkülözhetetlen. És még ott vannak a kivágások, kinyomtatások és kigyűjtések. Befőzéshez, halakhoz, mindenhez.