h1

Elegem van

augusztus 2, 2008

Elegem van abból, hogy az Alföld kellős közepén a Sp*rban kell mirelit szedret vennem, mert a tiszafüredi piacon fél tízkor már nem kapható, meg abból is, hogy a kedves öreg néni a befőttes üvegből zacskóba akarja önteni a málnát, hogy hazaérve garantáltan cukormentes lekvár legyen belőle, persze így nem veszek, néni megsértődik, nekem meg nincs málnám N. születésnapi tortájára. Egyébként is rossz a piac, pedig a csütörtök itt heti piaci nap. Őszibarackot, sárgát, paradicsomot és csirkét azért veszek, majd elvonulunk a fent említett műintézménybe. Botrány.
A vacak piacozást a poroszlói halas némiképp ellensúlyozza. Frissen ugyan csak ponty van, mélyhűtve viszont van harcsaderék kétkilós darabokban. Paprikásnak jó lenne egy tíztagú társaságnak, de az most nincs nekem otthon. Azért veszek egy darabot, mellé egy kis ikrát. Majd lesz egy nap, amikor harcsát eszünk harcsával.
Elfelejtettem kaprot venni. Mi lesz a tökfőzelékben? Más kérdés, hogy rendes kapor nem is volt a piacon, csak vastag, felmagzott, fás gerendák. Piaci zsört vége. Homokot legalább sikerült szerezni a homokozóban hazafelé és a zsák sem szakadt ki a kocsiban. Meg kell becsülni az apró sikereket is.

Reklámok

5 hozzászólás

  1. Tavaly nyáron volt szerencsém együtt Pesten kórházban feküdni egy rózsadombi hölggyel, aki azt tervezte, hogy ha meggyógyul, lemegy Makóra hagymát venni. Ki kellett ábrándítanom, hogy Makón is ugyanazt a Teckó gazdaságos hagymát tudja megvenni, mint Pesten, vagy bárhol. Nyilvánvalóan mindenütt ugyanannyi erőfeszítést kell tenni, hogy jó minőségű élelmiszerhez jussunk. Bár szerintem a Sp#r még mindig a legjobb választás az összes között.


  2. Együttérzésem.


  3. phzs – Igen, én is leginkább az említett intézménnyel és csatolt részeivel vagyok elégedett, igaz, a többibe évek óta lábamat be se tettem.

    rugolabnyusz – Köszi.


  4. Ez érdekes…némelyik kisváros piaca azért egészen jó, nálunk pl vasárnap kivételével mindennap van és biztosan nem -ocset- hagymát lehet vásárolni.

    Az “aki kapja marja” viszont nagyon igaz a kisvárosokban.


  5. Franci – Egyébként nem rossz ez a piac, de nagyon esetleges a választéka, meg szűkös. Nem azt várom, hogy a minden nap minden szakában friss rucolát lehessen kapni, de a szezonális és helyi zöldség-gyümölcs lehetne megbízhatóbban.



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: